Levelész-matekész
HARMADIK FORDULÓIDŐPONTJA: február 6. (csütörtök) 14.30
HELYSZÍN: iskolánk székhelye (gimnázium)
Az eddigi fordulók eredményeit adatvédelmi okok miatt nem tesszük közzé internetes oldalunkon, hanem majd az iskolai fordulón tájékoztatjuk róla az érintetteteket.
6. évfolyamosoknak itt
7. évfolyamosoknak itt
8. évfolyamosoknak itt
MÁSODIK FORDULÓ FELADATSORAI
6. évfolyamosoknak itt
7. évfolyamosoknak itt
8. évfolyamosoknak itt
Beküldési határidő: december 20.
ELSŐ FORDULÓ FELADATSORAI
6. évfolyamosoknak itt;
7. évfolyamosoknak itt;
8. évfolyamosoknak itt.
Beküldési határidő: november 8.
VERSENYFELHÍVÁS
Intézményünk matematikatanárai az idei tanévben is szeretettel hívják és várják a térség hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamos diákjait a már több mint három évtizedes múltra visszatekintő Levelész-matekész versenyünkre.
A versennyel kapcsolatos információk diákoknak itt, pedagógusoknak itt.
A korábbi évek versenyfeladatait megtalálják a Matematika munkaközösség menüpontnál, amit azonban technikai okok miatt most nem frissítünk.
Matek-tájoló
Köszönjük a résztvevő diákok és pedagógusok aktivitását, s egyben itt is közzétesszük a díjazott sorrendjét.
A Vira magazin fényképes beszámolója letölthető itt