Kiemelt hírek, események
Sikeres diákok Intézményi pedagógusnap
Kárpát-medencei tanulmányi verseny: 4. helyezés és különdíj
Gratulálunk a 12.A osztályos Petróczi Gábornak és felkészítő tanárának, Kaposvári Éva tanárnőnek a Madách 200 évforduló alkalmából meghirdetett irodalmi verseny - melyre egész Kárpát-medencéből érkeztek pályaművek - budapesti döntőjén elért 4. helyezésükhöz, illetve a pályázati munkájukért kapott különdíjukhoz! További részletek a képre kattintva.:)
OKTV-s siker
Az egyik legrangosabb tanulmányi verseny az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, (néhány tavalyi adat: történelemből 2294, angolból 5124 fő vett rajta részt). Éppen ezért óriási eredmény, hogy az április 17-én megrendezett országos döntőn Krizsán Karolina Lili 12.B osztályos tanuló a 27. helyen végzett (felkészítő tanára: Fodor Tamás), míg a 12.A osztályos Krajcsovicz Adrián Zalánt angol nyelvből mindössze 6 pont választotta el az országos döntőtől (felkészítő tanára: Honti Erika). Gratulálunk, s további sok sikert kívánunk!
OTDK-s siker
Veszprémben került megrendezésre a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia fizika szekciójának rendezvénye, melyen főleg egyetemisták mutatták be kutatásaikat. Éppen ezért óriási büszkeség valamennyiünk számára, hogy az ELTE által rendezett TDK-n saját fejlesztésű applikációjával Damásdi Zsolt 11.D osztályos tanulónk harmadik helyen végzett, így részt vehetett ezen az országos rendezvényen, ahol végül ezüst minősítést szerzett. További részletek itt.
Matekos sikerek
Gratulálunk a megyei matematikaversenyen 8. helyezést elért nyolcadik osztályos Simon Jázminnak és a 12.A-s Nemes Dávidnak, aki a megye végzős gimnazistái közt a 9. helyen végzett, illetve Dávid (felkészítő tanára: Bartháné Szalai Ildikó) a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen is bekerült a 10 legsikeresebben teljesítők közé.
Diákolimpia, országos döntő úszásból: "éremeső" és rangos helyezések
Hihetetlen szép eredményeket értek el általános és középiskolás diákjaink a diákolimpia március 31-én rendezett országos döntőjén úszásból, amiért nemcsak a díjazottaknak, de a felkészülés hátterét biztosító szülőknek és Miszlai Orsolya tanárnőnek is jár a köszönet és gratuláció:
Vendégdiákok az USÁ-ból Végzősök vajtai tábora
Borverseny iskolánkban Képzőművészeti siker
Népdaléneklési verseny Országos találkozó
Óvodai, általános iskolai beiratkozás időpontjai intézményünkben
Óvoda: április 26-27-én
Általános iskola: április 20-21-én; részletes tájékoztató itt, a beiratkozáshoz szükséges szándéknyilatkozat itt.
Érettségizők figyelmébe Középiskolai felvételi
Jótékonysági koncert Különleges adventi naptár
Szerbiai hallgatók iskolánkban Matek-tájoló
Petőfi irodalmi csapatverseny 3. fordulójának kérdései itt
Püspöki látogatás Erasmus+
Két hét Írországban Görögországi utazás
Petőfi 200 - irodalmi csapatverseny
Névadó költőnk születésének 200. évfordulója alkalmából irodalmi csapatversenyt hirdetünk diákjaink részére. Versenykiírás, első forduló kérdései, felhasználható irodalom 1, felhasználható irodalom 2.
Országos szakmai díj DExam E-learning
Gratulálunk középiskolai fizikatanárunknak, Szabó Róbertnek ehhez a rangos elismeréshez, melyről további részletek a képre kattintva!
Szerbiai és romániai tanulmányi kirándulások a Határtalanul pályázat keretében
2022 júniusában két csoport is útnak indult középiskolánkból, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett és támogatott pályázatok keretében a szomszédos országok magyarlakta területein személyes tapasztalásokat szerezzenek a külhoni magyarságról.
Ezen utakról beszámolók a VIRA, illetve a Kiskőrös Tv oldalán, a Kőrösi Hírek augusztusi számában, illetve iskolánk facebookoldalán.
Díjazott pedagógusok Elballagtak a nyolcadikosok
Intézményi pedagógusnap Két ország, 6 nap, 48 diák
Angolos siker Szülők-nevelők "bálja"
Németes siker Borásztanulóink sikerei
Végzősök tábora Vajtán Költészet napja


Jótékonysági koncert Kupagyőzelem
Csendesnap Országos szakmai nap
Részletek a képekre kattintva, a vira.hu cikkeinek felhasználásával
Ballagás a középiskolában és az általános iskolában
Részletek a képekre kattintva
Ballag már a vén diák...
...igaz, egyelőre csak gondolatban, de azért a köszöntés most sem marad el! Szombaton reggel 9-kor egy kis meglepetés a kiskőrösi és soltvadkerti televízióban, illetve itt a neten - erről is olvashatunk a Vira magazin itt elérhető cikkében.
S bár ez a kis műsor inkább köszöntés, mint búcsú - amit reményeink szerint azért a közeljövőben személyesen is megtarthatunk majd - az érettségi vizsgákhoz a következő gondolatok jegyében kívánunk sok sikert nemcsak intézményünk, de az ország valamennyi vizsgázója számára:
"...ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé" (Filippi 3,14).
Középiskolásaink versenyeredményei
Többszörös siker a megyei történelemversenyen, hiszen három diákunk is a 10 legjobb között végzett. Csupán egy ponttal lemaradva egy kecskeméti katonás diáktól a 2. helyen végzett Krizsán Karolina 10.B osztályos tanulónk (felkészítő tanára: Fodor Tamás); 8. helyezett: Boldoczki Róbert 10.A (felkészítő tanára: Horváth János); 10. helyezett: Petróczi Gábor 10.A (felkészítő tanára: Horváth János). Mind a tanulóknak, mind felkészítő tanáraiknak szívből gratulálunk, s további sok sikert kívánunk!
KEVI művészeti munkaközössége által meghirdetett verseny eredményhirdetése
Köszönjük minden pályázónak és felkészítő pedagógusnak a munkáját, melynek köszönhetően így az online térbe költözve sem szakadt meg a már 13 évre visszatekintő művészeti versenyünk. Ezen a linken megtekinthetik a díjazott képzőművészeti alkotásokat, illetve a díjazottak és felkészítőik névsorát. Köszönjük az ének- és versprodukciókkal nevezők munkáját is - ahol az alacsonyabb részvétel miatt eredményt ugyan nem hirdetünk, de minden pályázót és felkészítőt jutalmazunk. A tanév végéig mindenkinek sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Óvodai, általános iskolai beiratkozással kapcsolatos információk, jelentkezési lapok
Sok szeretettel várjuk szeptembertől intézményünkbe azokat a gyermekeket, akik a 2021/22-es nevelési évben kezdik óvodás vagy általános iskolás éveiket. A jelentkezéshez, beiratkozáshoz szükséges információk az alábbi linkeken érhetők el:
óvoda:közlemény, jelentkezési lap
iskola:tanító nénik,jelentkezési lap,további részletek
Ünnepi megemlékezés az 1848-as márciusi forradalomról, szabadságharcről
Az idei évben főként online módon tudtunk megemlékezni a márciusi ifjakról, közülük is kiemelve iskolánk névadóját, Petőfi Sándort. Fogadják szeretettel a 3. osztályosok ünnepi műsorát, mely megtekinthető itt, illetve a Petőfi-szoborhoz kilátogató óvodásainkról is látható néhány fotó az óvoda facebookoldalán.
Megyei történelemverseny döntője
Nagy öröm számunkra, hogy a megyei történelemverseny 2. fordulója után a döntőbe jutott 11 diák közül három iskolánk tanulója. Krizsán Karolina 10.B osztályos tanuló mellett - aki a Kiskunhalason megrendezett 2. fordulón első helyen végzett - Petróczi Gábor és Boldoczki Róbert 10.A nyertek még részvételi jogot a döntőn való megmérettetésre, amihez nemcsak nekik, de felkészítő tanáraiknak, Horváth Jánosnak és Fodor Tamásnak is gratulálunk!
Közeleg az érettségi vizsga!
Végzőseink nyilatkozata a közeledő érettségi vizsgákról, továbbtanulási terveikről itt.

OKTV második fordulója, Budapest
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk Kvacska Rebeka 12.A osztályos tanulónak, aki angol nyelvből bekerült az OKTV második fordulójába, így annak versenyfeladatait január 21-én már Budapesten írja.
Megyei matematikaverseny 1. fordulója
Gratulálunk azon tanulóinknak, akik a megyeimatematikaverseny első fordulóján továbbküldhető dolgozatot írtak (Nemes Dávid, Harangozó Andor 7.A, Szentgyörgyi Balázs 10.A, Oroszi István 12.C, Zsubori Zsófia 12.D). Külön is kiemelnénk Oroszi Istvánt, aki maximális pontszámot ért el ezen a fordulón.
Borásztanulóink ágazati alapvizsgája
Részletek a képre kattintva a vira.hu cikkében

Levelész-Matekész iskolai döntő: időpontváltozás
Kedves Diákok, felkészítő pedagógusok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a járványügyi veszélyhelyzet miatt a Levelész-Matekész iskolai fordulóját későbbi időpontra halasztjuk!
Évértékelő cikk a vira.hu-n
Az óvodánkban, általános iskolánkban, középiskolánkban ebben a tanévben végzett eddigi munkánkról, eseményekről egy - természetesen a teljesség igénye nélküli - igazgatói összefoglaló itt


Online tájékoztató a középiskolai felvételiről

45, 44, 43... a visszaszámlálás elindult!
Míg végzős középiskolásainknak február 15-ig kell dönteniük arról, hogy merre tovább, addig a végzős, illetve hatodik osztályos általános iskolások február 19-ig kell, hogy eljuttassák jelentkezési lapjukat a kiválasztott középiskolába. Az egyetemi felvételiről részletek itt, míg a középiskola-választás előtt állók részére részletes információk itt! Jó döntést, sikeres felvételit minden érintettnek!

Kép forrása: https://www.szuloklapja.hu/
Új év, új lendület, új tervek .... BÚÉK !
Intézményegységeink online karácsonyi műsorai: Médiahírek

Rangos tudományos elismerések
Az utóbbi hetekben több olyan tudományos elismerésről, teljesítményről olvashattunk, melyek valamilyen szinten kötődnek intézményünkhöz. Az októberi Fizikai Szemle című szakfolyóiratban ifjú kollégánk, Szabó Róbert tanulmánya jelent meg. Iskolánk egykori diákja, a ma már európai hírű atomfizikus, Aszódi Attila a BME-n vehetett át egy a hallgatók által neki ítélt oklevelet, míg december 10-én az iskolánkban érettségizett Nemes Gergőt jutalmazták azzal a Junior Prima Díjjal, melynek odaítélésekor "a szakmai bizottság a jelöltek hazai és nemzetközi eredményeit, publikációit, valamint kutatásaik újszerűségét is mérlegelte." Szívből gratulálunk mindhárom teljesítményhez!


Összesen 2 179 490 forintnyi ösztöndíj fenntartónktól, a Magyarországi Evangélikus Egyháztól
A fenntartónk által meghirdetett Sztehlo Gábor-, illetve Schedius Lajos- ösztöndíjra pályázó középiskolás diákjaink közül a mostani tanévben 12-en nyertek 100 000 és 400 000 forint közötti összeget az általuk megvásárolni kívánt hangszerre, laptopra vagy akár egyetemi előkészítőre. A pályázóknak gratulálunk, fenntartónknak pedig köszönjük ezt a támogatást! Sajnos az ünnepélyes átadó most elmarad, így archív fotónkon azok a diákok és mentoraik láthatók, akik 2019-ben többségében hangszervásárlásra nyújtottak be sikeres pályázatot, s így az akkor Budapesten megtartott országos díjátadót ők nyitották meg egy zenei darabbal.

Országos meseíró verseny helyezettjei
Gratulálunk Mezőfi Nimród 3.a osztályos tanulónak a pápai evangélikus iskola által meghirdetett országos meseíró versenyen elért különdíjához, illetve kisgimnazistáink közül Gyalog Lillának a korosztálya mezőnyében elért 1. helyezéséhez, s osztálytársának, Tihanyi Leilának, aki ugyanezen versenyen a 3. helyen végzett.


Őszi érettségi 1956.


Ifjú tehetségek iskolánkban
Németh Amina 10.B Vincze Dorka 12.A


Bemutatkoznak gimnáziumunk új tanárai


Részletek a képekre kattintva
Az MTA elnökének elismerő oklevele
Az MTA elnökének elismerő oklevelét vehette át szeptember 4-én Kelemen Ildikó tanárnő, akinek vezetésével az intézmény négy matematikatanára (Baranyi Lászlóné, Bartháné Szalai Ildikó, Fodorné Faragó Krisztina és László-Kudron Ildikó) részt vett egy, a matematikatanítás problémaközpontú megvalósításának lehetőségeit vizsgáló kutatásban.


Jobb későn ...
Végzősök napja Ballagás


Részletek a fotókra kattintva, míg a díjazottak bemutatása itt
Tanévkezdés
Tanév zárása, ballagás kérdése, új osztályok szeptembertől
A vira.hu-n több információ is olvasható intézményegységeink működéséről, szeptemberben induló új osztályainkról. Ajánljuk honlapunk követőinek figyelmébe




Gratulálunk a második osztályos Suba Daninak, aki a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház által meghirdetett "Élvonalban" című pályázatra beküldött rajzáért különdíjban részesült, amit a kórház főigazgatójától vehetett át.


Megyei 1. helyezés Megyei 6. helyezés


Végzőseink a Petőfi Népében Németesek sikerei
Versenyeredmények Versenyeredmények
(általános iskola) (középiskola)


Vincze Dorka alkotásai KEVI-sek az óév utolsó napján


Gimiseink az adventi téren Szalagavató


Márton-napi műsor Adventi délután




Csendesnap Ambrus tanár úr kitüntetése


Megemlékezés 1956-ról Országos közgyűlés


Értékeink felfedezése Zenei projekthét


Görögországi kirándulás Színház az iskolában


Országos 2.helyezés Erdélyben


6.b és 8. évfolyam kirándulása Sporthírek


Kutató tanárok Diákparlament




Nyelvi tábor Döme Géza díja


Évértékelés Érettségi körkép


Diáknap a gimnáziumban Általános iskolai ballagás


Nyelvvizsga Óvodai ballagás


Jutalomkirándulás Dolgozói kirándulás


Rétesfesztivál (baon.hu) Erdélyi kirándulás


KisTudós vetélkedő Érettségi 4. nap


Bolondballagás Érettségi 2. nap


Anyák napja Ballagás


Ovi-olimpia Tanár-diák meccs


Forrás: vira.hu; részletek a képekre kattintva :)
Vajtai élménybeszámoló végzőseinktől az iskolai csendesnap keretében

Leány futbalcsapatunk aranyéremmel tért haza Kecskemétről; német nemzetiségi kiállítás megnyitója általános és középiskolásaink szereplésével; művészeti hét keretében szervezett ének-, rajz- és szavalóverseny; április elsejei bolondozás óvodánkban; igazgatónőnk látogatása szerbiai partneriskolánk iskolanapján s akkor például még az írásbeli kisérettségiről, állampusztai börtönlátogatásról nem is készítettünk fotókat :) .





Gratulálunk Boros Julcsi , Weiszhaupt Lili és Markó Levente 7. a osztályos általános iskolai tanulóinknak és felkészítő tanáruknak, Pohankovics Ágnesnek az országos történelmi csapatversenyen elért 3. helyezésükhöz!

Március 19-én, hétfőn került megrendezésre a VII. Ábrahám Örzse országos angolverseny döntője, ahol Kvacska Rebeka 10.A osztályos tanuló az I. kategóriában 1. helyezést ért el (felkészítő tanára: Maczelka Mária); a II. kategóriában versenyző Nagy Nóra 11.A osztályos tanuló 4., míg osztálytársa, Fodor Bálint 6. helyezést ért el (felkészítő tanáruk: Furák Attila).


